Balatoni Kerekes Nyárbúcsúztató Fesztivál
Balatoni Kerekes Nyárbúcsúztató Fesztivál
Az idei nyárnak lassan vége, de az igazi kerékpáros szezon még csak most kezdődik !
Éppen ezért augusztus 27-én szeretettel várunk egy 3 napos Balaton kerülésre.
Az utolsó nyári hétvége kiváló alkalmat teremt, hogy egy kellemes bringatúrával búcsúztasd a nyarat. Augusztus 27-én 3 napos kerékpártúrára vállalkozhatsz, mely során utoljára élvezheted a vakáció vagy a szabadságod nyújtotta örömöket. A túra alkalmával a balatoni bringások visszafoglalják a Balatont, hiszen elkezdődik az őszi bringás szezon. Kerüld meg a Balatont a 204 km hosszú Balatoni Bringakörutat követve és a túra során részt vehetsz a balatoni települések nyárbúcsúztató programjaiban, például a Balatonalmádi Pálinka Fesztiválon, ahol a bringások őszre átveszik a Balaton kulcsait.
A túrázók öt helyszínről, vághatnak neki a 204 km-nek, amit maximum 3 nap alatt kell teljesíteni, tetszőleges pihenőidőkkel, de ha kisebb távot keresel, akkor a keleti medencét is megkerülheted.
Indulási-érkezési helyek:
- Kristóf Motel és Camping, Balatonalmádi, Véghely D. u. 8.
- Strand-Holiday Kemping, Balatonakali, Strand u. 2.
- Smiling House, Balatongyörök, Horgász út 2.
- Nana Motel és Üdülőház szállás, Balatonlelle, Honvéd u. 28.
- Biker Beach Motel, Siófok(Széplak), Bakony u. 9.
A túra idejére olcsó kerékpárosbarát szálláshelyeket tudunk ajánlani, hogy kipihenhesd a napi átlagos 70 km-es kerékpározás okozta „fáradalmakat” és közben a Parkolj és Bringázz parkolóban hagyott autódra is vigyáznak.
A balatonalmádi Kristóf Motel és Kemping, a balatonlellei Nana Motel és a siófoki Biker Beach motel addig is és a túrát követően egészen szeptember végéig olcsó szálláslehetőségeket nyújt vendégei számára. Ezekről a szállásokról és további balatoni kerékpárosbarát lehetőségekrők bővebb információ a 70/3836670. számon ill. a balaktsz@gmail.comEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.-n.
Az ősz folyamán még két kerékpáros balatoni körtúrát és egy Boglár-Lelle Átúszást (3 km- szept.4. v-11.) is szervezünk:
Az egyik szeptember 25-én a Critical Road Balaton, illetve az Öszi Balaton Kör, amely során mi bringások demonstrálunk a Balatoni Bringakörút érdekében, hiszen csak biztonságos, jól kitáblázott, jó minőségű kerékpárúton élvezhetjük túráinkat.
A Critical Road Balaton eseményre szervezők és résztvevők jelentkezését is várjuk az balaktsz@gmail.comEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.e-mail címre.
A másik őszi bringatúra, amelyre várunk a Balatoni Kerekes Szezonzáró. Nem véletlen az elnevezés hiszen ezt követően már nem igazán kerékpárosbarát az időjárás és október közepe után már szálláshelyet és nyitva tartó éttermeket, büféket is nehezebb találni a Balaton partján. Ilyenkor a reggelek ugyan csípősek, de napsütéses őszi napokon még kiváló az időjárás az egész napos bringázáshoz.
Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség TE MÁR MEGKERÜLTED?
Utoljára frissítve (2010 Augusztus 29. (Vasárnap) 18:13)


